English főoldal hipnózis-dokumentáció a mű a kiállítás Koronczi Endre plussz kontakt köszönet
 
védekezés a belülről jövő támadások ellen
utazás a mozdulatlanságba
szöveg
2006.07.07.
séma
megjegyzés
idea
     
   

Megjegyzés a videó-dokumentálással kapcsolatban

Már az első alkalommal feltettem a kérdést Áginak, hogy mit szólna hozzá, ha dokumentálnánk a munkát. Nem tetszett neki az ötlet, de nem tudtam, hogy csak húzódozik-e, vagy valamilyen elvi kifogása van. Mindkét változatot el tudom képzelni, és azt is el tudom képzelni, hogy mindkettőből van benne egy kicsi. A végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy, az eseményeket nem rögzítettük. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. A leglátványosabbra sikeredett negyedik alkalom után feltettem megint a kérdést. Ági is belátta, hogy ha ezt az alkalmat felvettük volna, akkor most egy páratlan erejű videó lenne a kezünkben. Jobb bele sem gondolni. Ez még nem lenne ugyan mű, de mint dokumentáció fantasztikus lehetne. Megkérdeztem, hogy mi lenne, ha ennek az alkalomnak a kiértékelését vennénk fel, de a válasz ugyanaz volt. Ági szerint akarva akaratlanul is befolyásolná a munkát, ha tudnánk, hogy felvétel készül róla. Még akkor is, ha a felvételkészítés, a rögzítés és a dokumentálás kedvéért folyik az egész munka. Ebben bizonyára igaza van, bár én részemről vállaltam volna a felvétel által deklarálódó kísérleti helyzetet és szerepet. Felvétel tehát ekkor sem készült, mindössze azzal próbálkoztunk meg, hogy kulcsszavakat és kulcsmondatokat írunk papírra, és ezzel teremtünk esélyt, hogy később egy minél pontosabb leírás születhessen.

Tárgyszerű dokumentáció hiányában most azt kell gondolnom, hogy a munka során és a munka folyamatának utólagos rögzítése közben keletkező torzulások, és a következtetések illetve összefüggések levonása után kialakuló véleménymódosulások a munka részének és eredményének tekintendők.

Valóban történtek a munka során olyan megállapítások, melyek a korábbi alkalmak eredményeit is befolyásolták. A hangsúlyok és arányok megállapításában valamint az értelmezésben könnyen szerepet kaphattak a későbbi alkalmak történései.